Párként a Caminon

Amikor bárkinek mondtuk, hogy megcsináljuk kettesben a Caminon, szinte mindenkinek az volt az első kérdése, hogy "De nem féltek, hogy összevesztek?". Mi erre vagy nevettünk csak, vagy rávágtuk, hogy dehogyis. (Nem tudom, Ákos hogy van vele, de azért a 15. ilyen kérdés után én már kicsit megijedtem, hogy oké, de mi van akkor, ha mégis?...)

2013 februárjában ugrott be először az a gondolat, hogy el kéne mennünk sétálni, akkor nagyjából másfél éve voltunk már együtt. (Amúgy a gondolat bennem ötlött fel, hiába gondolják sokan, hogy "Ákos rángatott bele" :)) ) Tudtuk, hogy arra a nyárra esélyünk sincs összeszedni a pénzt és megszervezni az utat, mivelhogy mindketten éppen első évünket töltöttük az egyetemen. Így hát kitűztük a dátumot: 2014 nyár. De egészen 2014. júniusáig olyan távolinak tűnt, hogy szinte el se hittük, hogy tényleg megyünk. A dátumokból könnyen kiszámolható, hogy amikor elindultunk 3 éve tartott már a szerelem :))

Ez alatt a három év alatt sem volt jellemző ránk, hogy ölnénk egymást, vagy akárcsak sokat vitáznánk, vagy hogy egyáltalán összekapnánk dolgokon. Így a veszekedéstől nem is félt egyikünk se. Persze, egészen más lelki és fizikai állapotban van az ember egy ilyen úton, mint mondjuk egy átlag hétköznapon. Fáradtabb, nyűgösebb, magányra vágyik... Éppen ezért tisztáztuk már viszonylag korán, hogy ha bármelyikünk egy ici-picit is úgy érzi, hogy most egy kicsit elég, egy kicsit egyedül akar lenni, nem bírja már a másik lélegzetét hallgatni, akkor megyünk pár órát, akár egy napot külön. Az irány adott, megbeszéljük, hol találkozunk délután, és kész, nincs sértődés meg semmi. Végül erre az opcióra nem is volt szükség. 

Az elején azt gondoltuk, hogy nagyon nehéz lesz a nap 24 órájában a hét 7 napján együtt lenni 6 héten keresztül, de valójában egyszer sem éreztük ezt. Volt olyan nap, amikor be nem állt a szánk, végig beszélgettünk, volt olyan, hogy szinte meg sem szólaltunk. Erre mai napig nem jöttünk rá, hogy mitől függött. Egyszerűen így ment. De egyszer sem éreztük a csend miatt kényelmetlenül magunkat. Persze jó volt, amikor valaki csatlakozott hozzánk egy kis időre, és vele beszélgettünk, akár együtt akár külön külön.

Számomra a legfurcsább az volt, amikor egy hálóban aludtunk, de nem egy ágyban. Iszonyat furcsa dolog valakinek jóéjtpuszit adni, majd átsétálni akár fél teremmel odébb és lefeküdni.... Ez az egyetlen dolog, amihez én nem tudtam hozzászokni. 

Az, hogy nem tudunk kézen fogva sétálni nem volt olyan furcsa, mert már korábban és túráztunk együtt, és akkor is kényelmetlen úgy menni, nagy táskával meg aztán főleg. Ebben az volt a furi, amikor Coimbrában (az első pihenőnapon) észrevettük, hogy már a városi turistáskodás alatt sem fogjuk egymás kezét. 

Ez nem csak párkapcsolatra, hanem bármilyen útitársra igaz, hogy nagyon jól tudtuk húzni egymást. Ha egyikünk éppen hisztisebb volt, kiakadt, kitört belőle az "egymétertsemegyektovább", akkor a másik rávette, hogy de igen, csináljuk, meg tudod csinálni! 

Összességében azt tudom mondani, hogy a Camino még jobban összehozott minket, hiszen vagy egy olyan szuper élményhalmazunk együtt, mint keveseknek. És ha ezt megcsináltuk együtt, akkor mindenre képesek vagyunk :))

Szóval ne féljetek belevágni! Bízzatok egymásban és a kapcsolatotokban!

A Parti út - The Coastal Way - Camino por la Costa - Caminho da Costa

A második legnépszerűbb útvonal a klasszikus Portugál út, Porto és Santiago de Compostela között. Ez egy viszonylag rövid, de mégis komplett út, Portóba könnyű eljutni, és sokan időhiány miatt ezt az utat választják. Azonban a hátránya is pont ez. Rengetegen vannak rajta a zarándokok és elég komoly versenyfutás van a szálláshelyekért is.

Van azonban egy szintén teljesen hivatalos alternatíva Portótól Santiagoig. Ez az út az óceánparton fut, és Redondelánál, 4-5 nappal Santiago előtt kapcsolódik be a hagyományos Portugál útba. Elvileg ugyanannyi etapban teljesíthető, mint a klasszikus út, mi azonban eggyel több napig mentünk itt. De tényleg meg lehetett volna csinálni azonos idő alatt. Azonban sajnos szinte semmilyen info nincs erről az útról, még angolul se, leszámítva néhány fórumot. Szerencsére nekünk Portóban a már említett albergueben elég megbízható tanácsokat adtak erről az útról, ezért úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk, és nem bántuk meg. Sőt!

Tehát akkor következzék a Parti út leírása

Először is leírnám az út egyik legnagyobb előnyét (amit eddig nem írtam). Ez az út valójában három (sőt, négy) alternatívát is kínál, attól függően, hogy hol szeretnék visszakapcsolódni a klasszikus útra. Az összes parti út kiindulópontja Porto Matosinhos nevű külvárosa, ahol egyébként az említett albergue is van. Ez sajnos nem kifejezetten kellemes sétatávolságra van Porto belvárosától, nem is ajánljuk senkinek, hogy kibaktasson, már az alberguetől is elég szerencsétlenkedős megtalálni az út kezdetét. Az út a Rio Leça torkolatánál indul, egy felnyitható hídtól. Elég nehéz eltéveszteni, mert nincs nagyon másik híd a környéken (főleg nem felnyitható). Íme:

Matosinhosból a hídon átsétálva már meg is találjuk az első nyilakat, amik rögtön le is visznek a partra. Innen csak követnünk kell a partvonalat. Apropó útjelzés. Sokaknak a fő aggodalma a Parti úttal kapcsolatban, hogy elég kevés információt lehet találni a felfestésekről. Mi is ettől tartottunk a legjobban. Azonban boldogan állíthatjuk, hogy a felfestések közel tökéletesek, semmivel sem jobbak vagy rosszabbak, mint Lisszabon és Portó közt, sőt néhol még jobbak is. Az elő pár napban kell csak figyelni, hogy nehogy véletlen visszakanyarodjunk a klasszikus útra. Ezt amúgy könnyű lesz észrevenni. Ha a tengernek már több mint fél órája merőlegesen haladunk a szárazföld (Kelet) felé, akkor kezdjünk gyanakodni. Ha olyan nyilakkal találkozunk, amiket az access/aceso felirat kísér, akkor azok biztos, hogy visszavisznek az eredeti útra. Erre figyelni kell, de nincs belőlük sok. Tehát amíg az óceán a bal oldalunkon van, nagy baj nem lehet. És ez nagyjából az egész Parti útra igaz. 

A három út az alábbiak szerint alakul. 

Az első, amelyik a legrövidebb időt tölti a parton. Ez a második napon, Vila do Conde-ból vissza is fordul, és Arcosnál kapcsolódik vissza a klasszikus útra. Ez az út egyébként a már rengeteget emlegetett John Brierley-féle útikönyvben is részletesen le van írva. Pontos kilométereket lásd a bejegyzés alján! Tehát (az útvonal nem teljesen pontos, csak nagyvonalakban. A lényeg, hogy Vila do Condenál kell elfordulni majd):

A második lehetőség, hogy Vila do Conde után is maradunk a parton, és követjük azt egészen a Portugál-Spanyol határig, Caminha-ig. Caminhaból pedig Kelet felé fordulva, követve a folyót, eljutunk Valençaba, ami már a klasszikus út része. A térkép itt sem teljesen pontos, de a fontosabb érintendő városok a következők (kilométerek a bejegyzés alján):

Matosinhos - Vila do Conde - Póvoa de Varzím - Fão - Esposende - Marinhas - Viana do Castelo - Caminha

Végül pedig a harmadik lehetőség. Ha ez választjuk akkor Caminhaban hajót kell szereznünk, hogy átjussuk A Guardaba, ami már Spanyolország. Azért írtam, hogy szerezni, mert a hivatalos kompjárat tavaly nem üzemelt, bizonytalan ideig. Minket egy halász vitt át a csónakján, fejenként 5 Euróért. Hangulatos volt egyébként. Híd nem visz át a folyón, szóval más lehetőség nem nagyon van. Partot érve rögtön találunk egy deszkapallókból álló utat, ezt követve hamarosan újra megtaláljuk a nyilakat és haladhatunk tovább. Az útvonal A Guardatól:

A Guarda - Oia - Mougás -  Baiona - A Ramaliosa - Nigrán - Oya - Vigo - A Portela - Redondela

Az út technikai része

A Parti út egyetlen hátránya, hogy sajnos az átlagosnál is magasabb az aszfalt/betonút aránya. Ezek jellemzően kis forgalmú mellékutak, utcák, de akkor is aszfalt. Az út egy szintén jelentős része pedig közvetlenül a tengerparton futó deszkákból álló út (lsd. képen lejjebb). A maradék pedig ilyen-olyan földút. Sorban kb. 60-25-15% arányban. A pallók eleinte még jópofának tűnnek, és van egy hangulatuk, de egy idő után nem sokkal jobbak, mint az aszfalt. De tény, hogy kárpótol érte, hogy közvetlen az óceánparton haladhatunk. Ez persze ne vegye el a kedvét senkinek, nem hiszem, hogy sokkal rosszabb lenne, mint a klasszikus út ilyen szempontból. Itt-ott lehetőség van arra, hogy ízlés szerint a homokban sétáljunk, ez azonban csak rövidtávon vicces, utána elég fárasztó lesz. Körülbelül száz méter után. De azért mindenképp érdemes kipróbálni, mert szintén elég hangulatos. 

A szállásokról

Portó után nagy fellélegzés volt, hogy többé-kevésbé minden éjszakára tudtunk alberguet találni a Parti úton. Nagy előny volt, hogy egyáltalán nem volt tülekedés, minden este volt helyünk, egyáltalán nem kellett izgulni, viszont végre zarándokokkal is találkoztunk, ami Portó előtt nem volt jellemző. A szállások az itt már standardnak számító 5-6 Euró körül voltak, és elég felszereltek. 

Tehát akkor egy összefoglaló útvonal (a teljesség igénye nélkül), félkövérrel azok a települések, ahol tavaly nyáron voltak szállások (zárójelben pedig a kilométerek):

Matosinhos (0) - Vila do Conde (22,1) - Póvoa de Varzím - Fão - Esposende (42.1) - Marinhas (46.1) - Viana do Castelo (67.1) - Caminha (95.1) - A Guarda - Oia - (Ponte de) Mougás (119.1) -  Baiona - A Ramaliosa (140.1) - Nigrán - Oya - Vigo/O Freixo* (163.1) - A Portela - Redondela (186.1)

* O Freixo egy icipici település Vigotól Délre. Itt van albergue, azonban ez egy kis kitérőt jelent és hegyet is kell mászni hozzá keményen. Vigo egy nagyváros, úgyhogy itt is biztos lehet szállást találni, maximum egy kicsit drágább. 

És végül néhány kép kedvcsinálónak:

Lányként/Nőként a Camino

Tudom, egyenlőség, feminizmus, fujfuj hímsovinizmus, de valljuk be, máshogy működünk. Más a testfelépítésünk, a biológiánk, a természetünk, minden. Ezért úgy gondoltam, összegyűjtök néhány dolgot, amire érdemes felkészülni, és nem feltétlenül említik a különböző könyvek, honlapok.

1. Táska.
 Lássuk be, keskenyebb a vállunk, kisebb az izomzatunk. Próbáljunk meg minél könnyebb és kisebb táskát vinni! Én egy 60 literes monstrummal mentem (Ákos régi túratáskája, valami Decathlonos márka). Ezzel több probléma volt. Egyrészt iszonyat nagy volt, minden irányban. Ebből következik, hogy már magának a táskának is súlya volt. Folyamatosan próbáltunk súlyt átpakolni Ákoshoz, mert egy idő után már nem tudtam cipelni, főleg reggel, amikor tele volt a vizünk. Másrészt, amivel én a legjobban szívtam az az, hogy széles volt a pántja, majdhogynem az egész vállamat befedte. Így nem tudtam egy-két centivel ide-oda tenni, ha már fájt valahol a vállam. Ezért nagyjából az 5. naptól egy iszonyatos szúró, idegi jellegű fájdalom keletkezett a bal vállamban. Egy fél tubus Flectort rákentem az út során, egy pólómat vállpárnának használtam, jegeltem, borogattam stb... De még így se volt az igazi. (a gyógyszeres készletbe érdemes berakni egy Flectort, csodákra képes!)
Szóval javaslom, hogy keskenyebb pántú táskát vigyetek, és ha nem cipeltek gázfőzőt, akkor bőven elég a 40 liter körüli hátizsák! Persze fontos még, hogy legyen derék- és mellkaspántja is! (aminek szintén jónak kell lennie rátok, nekem mindkettő lehetett volna pár centivel rövidebb, hogy rendesen támasszon...bár én elég pici vagyok, de erre is érdemes azért figyelni)

Méretarány és a párnázott vállpánt

2. Higiénia, "női gondok".

Tudom, hogy kényes téma, de na.
Igen, kinn is lehet venni mindent, de mi van, ha egy istenháta mögötti faluban jön ránk a gondunk? Érdemes legalább pár darab termékkel készülni, nehogy váratlanul érjen minket egy kis meglepetés. Emellett én javaslom az intim törlőkendőt, sok esetben jól tud jönni. Például, ha nincs zuhany nem baj, ha van nálunk, a havibajtól függetlenül se. 

Érdemes szerintem úgy számolni a napokkal, hogy legyen lehetőségünk 1-2 plusz pihenőnapra ha szükséges. Szerencsére nekem nem volt rá szükségem, de görcsölő hassal nem szívesen indultam volna neki a napnak. Ha hajlamosak vagyunk görcsölni, mindenképp vigyünk pár szem görcsoldót!

Itt hívnám fel a figyelmet arra is, hogy vigyázzunk az út szélén pisiléssel :)) A fiúknak könnyebb a dolguk, állva megoldják, elbújniuk se igazán kell. Nekünk a leguggolás előtt érdemes megnézni, milyen növények vannak a környezetünkben.... Csalánba vagy egyéb csípős/szúrós akármikbe guggolni nem egy nagy élmény! (a szúrás még hagyján, az egy pillanatig fáj, de a csalánkiütéssel 2-3 napot is szív az ember....)

3. Ruha, haj stb.

Találkoztunk olyan lánnyal, aki simán kiengedett hosszú hajjal baktatott. Én megbolondultam volna tőle, de ez igazából mindenkinek a megszokás, kényelem kérdése. Mindenképp rossz, ha a nyakunkra izzad a hajunk, vagy az arcunkba fújja a szél... Ezt mindenki döntse el maga, de azért legyen nálunk egy-két hajgumi, maximum nem használjuk.

Ruhában igazából semmi extrával nem kellett készülnöm, összesen a melltartó, ami plusz az alapcsomaghoz képest. Én sportmelltartót vittem, mert nekem az kényelmesebb, mint a merevítősek, a csat se nyom, nem törik/szakad el benne semmi... Nem kell semmi különös, én egy sima H&M-eset vittem meg egy Decathlonost, mert az volt otthon. Még azért is célszerű a sportmelltartó, mert így amikor megálltunk pihenni, le tudtam venni a pólóm a nagy melegben, ami nagyon jól esett! (Persze ezt meg lehet tenni rendesben is, de az érzés azért más).
A melltartóról még annyit, hogy én kettőt vittem, de utólag érdemes lett volna még egyet. Ha az egyik vizes maradt, kénytelen voltam ugye a másikban menni, amit viszont "városnézősnek" szántam volna. 

Érdemes szerintem egy pólót megtartani délutáni, városnézősnek, higgyétek el, baromi jól esik átvenni az izzadt, egész nap viselt póló helyett valami egyebet zuhanyzás után! Emellett persze érdemes külön egy éjszakai póló, amiben végig csak alszunk, és így viszonylag tiszta marad. Én összesen 5 pólót vittem, abból 2 volt, amiben sétáltam, 2 délutáni, amiből egy vállpárnává nőtte ki magát, és egy alvós.

Hosszúnadrágra is érdemes gondolni, főleg, ha fázósak vagyunk (mint én). Mivel nem szeretek farmerben túrázni, és az nehezebb is, én egy futónacit tettem be, amire rávettem a rövidnadrágom mindig. Elég meleg volt, nem is hiányzott a farmer. Én éjszakára is hosszút raktam be, mert le tud hűlni a levegő, főleg, ha esetleg sátorba kényszerülünk.

4. Biztonság.

Mint Ákos már írta korábban, a Camino egy abszolút biztonságos dolog! Mondjuk nem mertem volna egyedül menni a Portugál úton, de inkább csak az éjszakák miatt... Azért nem egy kellemes dolog egyedül aludni egy szálláson, ami jó eséllyel be sincs zárva. De a népszerűbb utakon ettől sem kell tartani, biztos, hogy egy olyan éjszaka se lesz, amikor egyedül kell aludni.
Azonban találkoztunk több nővel is, aki egyedül csinálta végig ezt az utat, és egyikük se mesélt semmilyen atrocitásról. Viszont nagyon örültek, amikor fél-egy napokat velünk (vagy akárki mással) mentek, hiszen, mint írtuk, tényleg iszonyat kihalt az első néhány napon az út.

Szerintem ennyi, amire nőként külön oda kell figyelni, de ha esetleg kérdésetek van, forduljatok hozzám bizalommal, igyekszem segíteni, amiben tudok :))

Mindenféle hasznos info, ami nem fért bele a többi kategóriába

Ebbe a bejegyzésbe néhány olyan apróságot gyűjtöttünk össze, amit hasznosnak ítélünk, de a többi blogon/oldalon nem nagyon beszélnek róla. Ezek nem feltétlenül specifikusak a Portugál útra.

A bejegyzés végén lesz pár hasznos link is.

Először is az ágyi poloskák. Spanyolul chincha (csincsa), angolul pedig bedbug a becses nevük. Erről valamiért sehol nem írnak semmit, pedig viszonylag fontos lehet. Sajnos időnként kitörnek ilyen poloskajárványok a Caminon. Ezeket a kis dögöket a zarándokok hurcolják szállásról szállásra, sajnos úgy, hogy valószínűleg nem is tudnak róla. "Szerencsére" a petéik elég sokáig életképesek, gyakorlatilag mindenféle környezetben, úgyhogy ez is segíti a terjedésüket. A jó hír az, hogy túl sok mindent nem lehet ellenük tenni. Se megelőzésként, se utólag. De azért pár apróságot leírok. 

Ha nagyon lelkesek vagyunk, lecsekkolhatjuk a kiválasztott ágyat a szálláson, de nem sok esély van rá, hogy észrevesszük őket, mivel csak éjjel jönnek elő. A csípést magát nem érezzük, sőt az első nap is viszonylag tűrhetőek a csípések helyei. Azonban a második napon elkezdődik a pokol. Ez főleg non-stop vakarózásban merül ki, elsősorban éjjel (persze, mikor máskor). Biztos, ami biztos a vakarózás csak fokozza a viszketést. Különböző allergiás kenőcsökkel, nagy mennyiségű kalciummal és hideg vizes borogatással enyhíthetjük a tüneteket. A napsütés, dörzsölődés és úgy általában a meleg pedig nagyon rossz. Körülbelül három-négy nap az igazi szívás, de a csípések helye nekem még egy-két hónappal később is látszott. 

Az igazán rossz hír viszont az, hogy vígan haza is szállíthatjuk a kis dögöket. Ha egyszer a házba kerülnek, akkor adjuk el az ingatlant, esetleg gyújtsuk fel. (Najó, ki lehet őket irtatni szakemberekkel, rengeteg pénzért. Állítólag.) Ha poloskákra gyanakszunk, akkor azonnal  mossuk ki az összes cuccunkat a lehető legmagasabb hőfokon. Kétszer. Aztán szárítógép. A "legfertőzöttebb" cuccokat (hálózsák, alvóruha) célszerű vagy elégetni, vagy bezsákolni és jól elfelejteni őket. Tudom, hogy ez nem feltétlen megoldható, de tényleg borzasztóak ezek a kis dögök. Én sajnos elégettem a hálózsákomat Fisterrában, mert nem mertem kockáztatni, hogy hazahozzam őket. Hazaérve mossuk ki még egy párszor a ruhákat, hagyjuk őket jó sokáig a napon, és mindenféle poloskairtókkal is próbálkozhatunk. Ennek megfelelően azt tanácsoljuk, hogy hálózsákból akkor se hozzuk a legdrágábbat, ha van rá pénzünk, mert fennáll a veszélye, hogy dobhatjuk ki. Ezek a technikai hálózsákok ugyanis nem bírják a magas hőfokot és a vegyszereket. Szóval vagy tönkretesszük vagy kidobjuk/elégetjük. Prevenciós célra ajánlom ennek a cégnek a termékeit, bár nem kifejezetten hálóruhákat árulnak. 

Nem feltétlenül kapjuk meg őket, ha fertőzött szálláson alszunk. Eszti például nem kapta el, pedig csak két ággyal aludt odébb. Nem is feltétlen találkozunk velük az úton. Az Északin például még csak nem is hallottunk róluk egy szót sem. Szóval vagy szerencsénk van velük, vagy nem. Ez sajnos ilyen, de ne vegye el senki kedvét, túl lehet élni őket. Végül egy remek kép rólam és a poloskacsípéseimről:

Egy egészségvédelmi/technikai jellegű tanács: MINDIG legyen nálunk víz. Sajnos előfordul, hogy a terveink nem úgy alakulnak, ahogy kellene nekik. Például eltévedünk, tele a szállás, nincs is szállás, stb... Ezért soha ne kockáztassuk meg, hogy elfogyjon a vizünk. Sajnos gyakran előfordul, hogy nagyon sokat kell menni a következő kútig/csapig/kocsmáig. A vízhiány, azon kívül, hogy nagyon veszélyes, rohadtul demoralizáló is tud lenni. Úgyhogy mindig töltsünk friss fizet az üvegeinkbe, amikor csak tehetjük. Velünk sajnos többször is előfordult az út elején, hogy (térkép híján) fogalmunk nem volt, hogy merre lehetünk, és mennyi van még hátra és nap végére elfogyott a vizünk, mert nem érintettünk települést. Szerintem egyébként víztárolásra a legalkalmasabb egy mezei 1,5 literes PET-palack, mert könnyű, ki lehet dobni, könnyen pótolható és kis helyen is elfér ha üres. Nem érdemes drága kulacsokra szórni a pénzünket. Ezek csak megsérülnek, elvesznek, elkoszolódnak stb stb, ráadásul a saját súlyuk is viszonylag nagy lehet üresen is. 

Szintén fontosnak gondoljuk, hogy kihangsúlyozzuk, hogy a Camino nem verseny. Ugyanolyan zarándok az is aki összesen 200 kilométert tett meg, mint aki oda-vissza lenyomta a Via de la Platat. Mi rengeteg ilyen megszállott, kilométer- és teljesítménymániás arccal találkoztunk az út során, néha még mi éreztük hülyén magunkat, amikor megmondtuk, hogy mi mióta jövünk és mennyit megyünk átlagosan egy nap. Végül aztán mindig kiderült, hogy ezek az emberek vagy buszoztak egy-két napot (amivel egyébként nem feltétlen van baj), vagy teljesen szétment a lábuk és csak szenvedtek. Ennek pedig semmi értelme. Mi egy rendkívül kényelmes 25 km/nap körüli átlagot mentünk. Volt, hogy tízet, volt, hogy negyvenet, de átlagban körülbelül ez a 25 volt a jellemző. Így általában maradt egy kis erőnk nap végén bejárni a várost/falut, ahol éppen voltunk, ami sokat dob az út kulturális mivoltán. Megéri.  

Mi összesen három pihenőnapot tartottunk a 36-ból, de ezeket mind olyan városokban, ahol amúgy is meg akartunk állni egy napra (Coimbra, Porto, Santiago de Compostela). Szerintem az ideális az, ha az ember 7-10 naponta megáll egyet pihenni, kicsit feltöltődni. De természetesen mindenkinek a saját ritmusára van bízva a dolog. Ne érezzük rosszul magunkat azért, mert mások gyorsabbak nálunk és akkor se érezzük rosszul magunkat, ha valamiért "csalni" kell egy-egy napi távot valamilyen tömegközlekedéssel. Előfordul az ilyen, nincs akkor semmi, ha az ember nem utazik erre. Az első Caminom tervezésekor kicsit nagyképűek voltunk, és nagyon szűkre szabtuk az időt. Az út felénél aztán rájöttünk, hogy egyszerűen nem fogunk visszaérni a reptérre időben, ezért kellet csalnunk kétszer egy napnyi távot. És persze előfordulhat bármilyen sérülés vagy betegség, ami miatt "csalásra" kényszerülünk. Van ilyen. Mindig mindent úgy kell csinálni, ahogy nekünk jó.

A biztonságról. Én két Camino után azt mondhatom, hogy a Camino egy teljesen biztonságos valami. Nyilván az emberben van egy kis félsz, amikor nekivág, és ez normális. De én soha nem találkoztam semmilyen rossz szándékkal az utak során, és igazi atrocitások sem értek. Volt, hogy úgy ahogy volt, ott hagytam a fényképezőmet az ágyon a szálláson, akár órákra is. Ez nem feltétlen követendő példa (főleg nem Santiago közelében), de talán jól példázza a hangulatot. Gyaloglás közben sem akadt soha semmilyen problémám az emberekkel. Nem találkoztam útonállókkal, nem akart senki lelőni vagy elrabolni sem. Szerintem semmivel nem veszélyesebb egyedül végigmenni a Caminon, mint mondjuk este tízkor átsétálni a belvároson. 

Aki ennek ellenére is fél egy kicsit, annak azt tanácsolom, hogy a valamelyik népszerűbb utat válassza, elsősorban a Franciát vagy az Északit. Ezeken az utakon elég sok a zarándok, és nem sok esélye van, hogy egyedül maradunk a szállásokon vagy hosszabb időre a nap folyamán. Persze tud egyedül sétálni az ember, ha akar, de társakat is mindig lehet találni. 

Mindenesetre sok készpénzt ne tároljunk magunknál, ami van, azt is osszuk szét kisebb részekre, és tegyük különböző helyekre a táskában. Hasznos lehet még egy spirálos biciklizár, ha boltba vagy valahova be akarunk menni, ahova táskával nem lehet, és nincs, aki vigyázzon rá. Nem nagy súly, de nagyon hasznos tud lenni ebből a szempontból. 

Vigyünk valami olvasnivalót. Tudom ez furán hangzik, meg sok helyen kifejezetten azt írják, hogy ne, de a Portugál úton TÉNYLEG nagyon sok egyedül töltött idő lesz. Különösen esténként a szállásokon. A helyiek nagyon kedvesek ugyan, de magabiztos portugál vagy spanyol tudás nélkül, elég nehéz velük beszélgetni. Ráadásul sok olyan település is lesz, ahol egyszerűen nem lehet mit csinálni fél óránál tovább, mert nincs ott semmi. Aki nem ellenzi zsigerből az olvasást a Caminon, az keressen valami viszonylag hosszú, de kis méretű könyvet (a Száz év magány például kiválóan alkalmas erre a célra), ami már régóta el kellett volna olvasnia, de túl nehéznek találta eddig. Legalább lesz lehetőség átgondolni az olvasottakat. Esetleg vigyünk egy pakli kártyát, ha mást nem pasziánszozni lehet egyedül. Nekünk például egy zseb-backgammonunk volt, és remek döntésnek bizonyult, hogy elvittük.

Számoljunk a hétvégékkel és ünnepnapokkal! Ha általában nem éttermekben akarunk kajálni, elég kellemetlen meglepetés érhet, ha egyszer csak rájövünk, hogy "a fenébe, vasárnap van". Nem egyszer szívattuk meg magunkat ezzel. Ilyenkor, csakúgy, mint itthon, minden zárva van, esetleg egy-egy trafikban tudunk venni ezt-azt, ha szerencsénk van. Az ünnepnapokkal hasonló a helyzet. Ezekre sajnos csak úgy lehet felkészülni, ha előre utánajár az ember, ami sajnos kemény google-kutakodást igényel. Sajnos nem fogok tudni leírni hasznos dolgokat, mert mi sem voltunk elég felkészültek, cserébe nem is jegyeztük fel őket az út során. Érdemes tudni, hogy (főleg Spanyolországban) vannak regionális ünnepek is. Ez kb olyan, mintha lenne egy BAZ-megye napja, amikor BAZ-megyében minden zárva van, mint mondjuk húsvét hétfőn. Spanyolországban elég erős az egyes megyék, tartományok patriotizmusa, ezért gyakoriak a saját kis ünnepek. Szintén tartsuk észben, hogy a spanyolok délután sziesztáznak (a portugálok nem). Ilyenkor minden bezár pár órára és mindenki hazamegy aludni egyet. Se bolt, se semmi nincs ilyenkor.

Ha tehetjük tanuljunk meg pár alapvető dolgot spanyolul és portugálul. Talán a spanyol egyszerűbb és mindkét országban hasznát vehetjük. Angolul sajnos nagyon kevesen beszélnek még a szállásadók közül is, más nyelvekben (az olaszon és esetleg a francián kívül) pedig ne is reménykedjünk. Mindkét nyelv viszonylag egyszerű alapszinten, de nagyon hasznos lehet, ha tudunk pár alapvető kifejezést. Arról nem is beszélve, hogy mindkét nép imádja, ha a saját nyelvükön szólunk hozzájuk. Korábban már ajánlottuk a Duolingot. Ezen az oldalon ingyen és bérmentve (tényleg) megtanulhatjuk mindkét nyelvet valamilyen szinten, és még szórakoztató is. Erre pont jó.

És akkor a hasznos linkek:

A Szent Jakab Baráti Kör közhasznú egyesület honlapja

A Magyar El Camino Club honlapja

A leghasznosabb idegennyelvű Portugál utas oldal. Főleg a szállások hasznosak.

John Brierley oldala

A Via Portus Cale oldala

Random hasznosnak tűnő angol oldal

Az összes Camino útvonalát bemutató oldal

Spanyol busztársaság

Spanyol vonattársaság

A szállásokról

Amennyiben viszonylag olcsón/autentikusan akarjuk teljesíteni az utat, akkor szállások fogják a legnagyobb kihívást jelenteni.

Akik voltak már korábban másik úton (Francia vagy Északi út elsősorban), azok megszokhatták, hogy szállást gyakorlatilag minden harmadik faluban lehet találni (néha többet is), viszonylag zarándokbarát áron. A gondot az jelentheti, ha nincs bennük hely, de alternatíva ilyenkor is szokott azért lenni.

A Portugál úton azonban, főleg Portó előtt, gyakorlatilag alig van rendes zarándokszállás. Az első, ténylegesen zarándokok számára fenntartott szállással Santarémben találkoztunk, a negyedik vagy ötödik napon. Ez részben megnehezíti a zarándok dolgát, de megvan a maga szépsége is. Kicsit nagyobb a kihívás, nem kapunk mindent annyira készen a kezünkhöz.

Három alternatíva van a probléma megoldására, ha nem akarunk az utcán aludni.

Az első, hogy befizetünk egy kicsit drágább (15-20 eurótól/fő/éj, néha reggelivel) panzióba vagy (kis) hotelbe. Ezekből szerencsére elég sok van az út mentén, általában elég kulturáltak, tiszták. Ezt az opciót nem is ragozom tovább, viszonylag egyértelmű mindenki számára, aki valaha utazott már életében. Pecséteket majdnem az összes szálláson tudtunk szerezni a credencialba, bár néha csak az amúgy is használt, üzleti bélyegzőjüket pecsételték bele. Ezek mérsékelten dizájnosak és autentikusak, de legalább valami. Időnként ki lehet fogni kifejezetten király szállásokat is. Mi például egyszer (pár nappal Lisszabon után) 15 euróért/fő kaptunk egy egész udvarházat, medencével, saját lakrésszel, óriási kerttel, fürdővel, franciaággyal, konyhával, nappalival és sok sok kutyával. Nem az az igazi zarándok hangulat, de nem mondom, hogy rossz volt. Quinta da Marchanta volt a neve egyébként, ha valakit érdekel. Alkudozni amúgy meg lehet próbálni az egyes szállásokon, nekünk is volt, hogy bejött.

A B-opció, hogy viszünk sátrat. Mint már írtam, nálunk is volt, bár szerencsére egyszer sem fanyalodtunk rá. Jól tud azért esni nap végén egy zuhany és egy rendes ágy, de természetesen ki lehet bírni egy egy napot sátorban, ha úgy van. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy legális a vadkemping Portugáliában, de nem hiszem, hogy ez komoly problémát jelentene. A helyiek pedig iszonyat kedvesek, simán be lehet kéredzkedni a kertjükbe egy éjszakára (szerintünk).

A harmadik, mind közül a legjobb megoldást pedig a tűzoltóállomások (bombeiros) jelentik. Valamiért a Portugál úton kialakult az a szokás, hogy meg lehet szállni az egyszerre mentő/tűzoltó/katasztrófavédelmi állomásként szolgáló tűzoltóságokon. Egy idő után mi már az összes faluban bepróbálkoztunk a tűzoltóknál, hátha. Ha nem is volt lehetőség megszállni náluk, akkor is segítettek valami alternatívát találni. A tűzoltóállomásokon általában ingyen szállhatunk meg (összesen egy helyen kellett fizetni öt eurót), és általában használhatjuk a fürdőt és a konyhát is. Az állomásokon nyújtott "hálók" minősége elég változó, bár igazán rossz tapasztalatunk nem volt. Van hogy van kialakított zarándokszoba, ágyakkal, és volt olyan is, ahol egy nagy teremben le volt hajítva a földre néhány matrac, aztán kész. De mondom, igazán szörnyű egyik sem volt. Természetesen nem tudunk minden faluban tűzoltóságot találni, úgyhogy készüljünk fel a köztes napokra (lsd. első két opció). Ha nem tudunk a nyelvükön, általában az sem baj, a táskákból rájönnek, hogy mit akarunk. Pecsétet ők is adnak. Sajnos Portó után, már nem nagyon lehet tűzoltóknál aludni, de itt már bőven lesznek alberguek cserébe.

Átlagos "háló" egy tűzoltóságon (talán Tomarban)

Portóhoz közeledve egyébként sűrűsödnek a zarándokszállások, bár igazán sokra ne számítsunk. Néha megtévesztő lehet, hogy sima panziók is albergue-nek, tehát zarándokszállásnak hívják magukat (gondolom marketing céljából). Ezek általában nem sokkal olcsóbbak, mint a sima panziók.

Négy szállást szeretnék konkrétan kiemelni a sok közül.

Az egyik a Portóban található donativo (adakozós) albergue/refugio (menedék). Ezt a Via Portus Cale nevű zarándokokból álló szervezet működteti, az élükön egy rendkívül jófej zarándokkal, Abellel. A szállás maga, kicsit odébb van a belvárostól, metrózni kell, de valamit valamiért. A fenti linken szinte minden info megtalálható angolul és portugálul is, amit a szállásról tudni kell. A saját élményeink: tiszta, szép, új. Nagyon jó a konyha, ahol rengeteg alapanyag és kaja áll a rendelkezésünkre (ingyen), de adott esetben közel bolti áron vehetünk is ételt/italt a hűtőből/szekrényből. A szállás maga adakozós alapon működik, tehát annyit dobunk be a távozáskor, amennyit jónak látunk, de használati tárgyakat és ételt is szívesen fogadnak a zarándokoktól (ezt később a többi zarándok használhatja fel). Az albergue-t üzemeltetők nagyon kedvesek, és tudnak angolul is. Érkezésünkkor épp egy grillpartira készülődtek, amire minket is meghívtak, úgyhogy jót kajáltunk és kaptunk remek borokat is. Nagyon készségesen segítettek megtervezni a további utunkat, sőt azt is felajánlották, hogy ha valami gondunk van, csak hívjuk őket, és eljönnek értünk kocsival, ha kell. Ha igazi zarándokélményre vágyunk, semmiképp ne hagyjuk ki ezt a szállást. Ha a parti úton akarunk továbbmenni, akkor különösen ne hagyjuk ki, mert szükségünk lesz a segítségre a parti út megtervezéséhez. Fontos, hogy fel kell hívni őket mielőtt megyünk, mert általában nincs senki a szálláson (számot a fenti linken találunk).

Grillparti a portói albergueben. Kékben Abel a szállás vezetője

A másik Coimbra előtt, egy Zambujal nevű icipici falucskában lévő parókia(szerűség). Na ide akkor se menjen senki ha fizetnek érte! Egy viszonylag dinamikus napot nyomtunk le aznap, és úgy voltunk vele, hogy napközben eldöntjük, hogy elmegyünk Zambujalig, vagy az előtte 3-4 kilométerrel lévő Rabaçalban állunk meg. Mivel Rabaçalban még erőnk teljében voltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk, mert úgy hallottuk, hogy Zambujalban a parókiában lehet aludni ingyen (Rabaçalban valami 15 euró lett volna fejenként). Az első sokk akkor ért, amikor Zambujalba érkeztünk. Ez a falu tényleg nagyon kicsi. A szó legszorosabb értelmében SEMMI nincs itt. Semmi. Se bolt, se kocsma, se semmi. Állítólag néha jár valami kisbusz, ami hoz ezt-azt. Aztán megpróbáltuk előkeríteni az illetékest szállás ügyben, de zárva volt a templom és egyéb infonk nem volt. Végül hosszas szaladgálás, portugál activityzés és kérdezősködés után előszedtünk egy 90+ nénit, aki annak az embernek volt az anyja, akinek a pap távollétében be kellett volna vinni minket a parókiába. Mindegy végül beengedtek, sőt a hasnyálmirigy-műtétjéről is sok mindent megtudhattam volna a néninek, ha beszélem a nyelvet megfelelő szinten. A szállás maga egy, a templom mellett lévő sima ház pincéjében/garázsában volt "kialakítva". Tehát egy igazán redvás és alapjáraton nedves matrac le volt dobva a garázs közepére. De itt még bizakodtunk. A fürdő"szoba" még nem lett volna olyan vészes, ha a zuhanytálcából nem közvetlen a padlóra folyik a víz. Ezzel azt értük el, hogy egy órán keresztül takarítottunk zuhanyzás után. Pap még sehol. Ezután realizáltuk, hogy annyi légy van a helységben, hogy nem lehetett tőlük enni, mert a tányértól a szánkig tartó távon rászálltak a kanálra. Egy darabig csapkodtuk őket, de végül feladtuk. Pap sehol. Végül eljött az este. Nem vagyok egy félős típus ilyen helyzetekben, de valamiért most a kezem ügyébe tettem a késemet, és különböző tárgyakat szórtunk szét a garázsban, hogy ha valaki meg akar ölni, akkor elessen benne. Rejtély, hogy miért, de mindketten valamiért rosszul éreztük magunkat a helyen. Pap még mindig sehol. A sötét elérkeztével eltűntek a legyek, de váltásban érkezett legalább ugyanannyi szúnyog (amúgy nem volt sok szúnyog Portugáliában). 

Végül lefeküdtünk aludni, de ott motoszkált a fejünkben, hogy vajon a pap tudja-e, hogy mi itt vagyunk, vagy éjjel meglepődve kirak minket az utcára? Esetleg ránk parkol a kocsijával hazafelé jövet? Éjszaka gyakorlatilag semmit nem aludtunk, mert állandóan volt valami teljesen megmagyarázhatatlan zaj. Egyszer azt hittük, hogy leszállt egy repülő a templom mellett, valami olyan hangosan zúgott. Aztán még végighallgattuk, ahogy hazaér a pap. Vacsi, zuhany, WC, kis TV,

aztán alvás. Ezt mind végigkövethettük. A hab a tortán az éjszaka közepén a fejünknél motoszkáló egér volt. Mondanom sem kell, hogy viszonylag korán leléptünk és a reggelinket is inkább az utcán fogyasztottuk el. Szóval ide senki ne menjen aludni. Ja a papot azóta se láttuk élőben. 

A "parókia" Zambujalban

Körülbelül 50 kilométerrel Santiago előtt, konkrétan egy Portela nevű faluban van egy kicsi, ám annál hangulatosabb albergue, amit semmiképp nem érdemes kihagyni. Külön előnye, hogy nem a legtöbb útikönyv/leírásban említett állomás, tehát valamivel kisebb a tolongás a helyekért, mint mondjuk Redondelában vagy Padrónban (igen, az út végén már elég komoly verseny van a helyekért). Ezzel a megállóval megtörhetjük a hagyományos felosztást, és egy kis helyzeti előnyhöz juthatunk a versenyben. Az albergue maga elég kicsi, talán 20 ágy lehet, viszont nagyon szép helyen van, viszonylag olcsó (6 Euro) és reggelit is adnak. Azonban nem elsősorban ezért ajánljuk. Az albergue vezetője egy kerekesszékes zarándok (igen, kerekesszékkel zarándokolt), az egyik legkedvesebb és legközvetlenebb hospitalero (szállásadó), akivel az út alatt találkoztunk. Az egész albergue elég modern, állandóan valami nyugis zene szól és a kertből remek kilátás nyílik az erdőre és egy viszonylag rusztikus templomra. Szóval a hangulat nagyon jó. Viszonylag olcsón részt vehetünk az este készülő vacsorában, de ha nem fizetünk akkor sem zavarnak el az asztaltól a saját kajánkkal, végül még kaptunk is a közös kajából. Becsületkassza alapon pedig rengetegféle alapanyagból, kekszből, italból és teából válogathatunk. Este vacsoránál a hospitalerok is velünk esznek és az a szokás, hogy elmondunk együtt egy imát (több nyelven) az előző este itt megszállt zarándokokért. Nem vagyok vallásos, de ez elég hangulatos volt. Szóval mindenkinek ajánljuk ezt az alberguet, mert kicsit megtöri az utolsó napok rohanását és a futószalag-hangulatot.

Chillout Portelában

Mi 2014-ben csináltuk meg a Portugál utat, ami pont a Ferences-rend éve volt. Pontosabban Assisi Szent Ferenc zarándoklatának ötszázadik (asszem) évfordulója. Ennek örömére egy alternatív compostelát (oklevelet) is kiválthattunk a Santiagoban lévő ferences templomban (Convento San Francisco). (Az sajnos nem derült ki, hogy csak ebben az évben működik-e a szállás, bár szerintem nem. Meg kell próbálni. Rajta van a térképen.) De nem ez a lényeg, hanem az, hogy lehetőség volt a megszállni a conventoban (rendházban) donativo (adakozós) alapon, egyedülállóként Santiagoban. Állítólag szűrik az itt megszálló zarándokokat és mindenki csak egy napot alhat itt, és csak akkor, ha első nap vagy Santiagoban. Mi ebből semmit nem vettünk észre, pillanatok alatt betessékeltek a szállásra vagy 30 embert (volt még hely), és mi végül két éjszakát maradtunk. Konkrét pénzadomány helyett annak is örültek, ha vettünk pár közösségi terméket (teát, kekszet, cukrot, gyümölcsöt, stb) az alberguebe. A személyzet valószínűleg változó, de amikor mi ott jártunk egy nagyon kedves olasz szerzetes és egy spanyol doktornő voltak a vendéglátók. Minden egyes zarándokkal beszélgettek egy keveset legalább, és mindenkiről megjegyezték, hogy honnan jött, de sokszor a nevét is, pedig voltunk egy páran. Mindkettőjükkel jókat beszélgettünk, nagyon kedvesek voltak és nagyon őszintén lehetett beszélgetni velük bármiről. Például, amikor megkérdeztük a szerzetest, hogy ő csuhában csinálta-e meg a Caminot, röhögött és mondta, hogy természetesen nem. Ezen kívül segítettek kezelni a poloskacsípéseimet is (ezeket nem itt szereztem, de sajnos ez benne van a pakliban a Caminon).

Szállásadóink a ferenceseknél

Végül pedig egy nagyon hasznos link, ahol viszonylag up-to-date követni tudjuk a szállásokat, egészen Lisszabontól. Közel 100%-osan megbízhatónak bizonyult. Természetesen angolul és portugálul érhető el. Érdemes böngészni, egyéb hasznos dolgokat is lehet találni az oldalon. 

Indulás Lisszabonból

Amennyiben egészen Lisszabontól szeretnénk kezdeni az utat, úgy mindenképp érdemes felkészülni pár dologra, ami esetleg meglepetés lehet, főleg azok számára, akik már megcsinálták valamelyik népszerűbb utat.

Először is az, amit már korábban is írtunk, hogy senki nem tud semmit a Caminoról. A credencialunkat (zarándokútlevél) ugyan sikerült kiváltani a katedrálisban (Sé de Lisboa) fejenként öt euróért, azonban sok egyébbel nem tudtak szolgálni. A hölgy ugyan elég készséges volt, de összesen annyit tudott mondani, hogy menjünk le a tengerpartra, ott lesznek valami sárga nyilak és kövessük majd azokat. Kérdeztük, hogy van-e térkép vagy valami, de nem volt. Szállást sem tudott nekünk ajánlani, bár elirányított valami metrómegállóhoz, ahol szerinte van valami youth hostel (nem volt).

Végül a lisszaboni Couchsurfinges vendéglátónk segített kiböngészni egy portugál nyelvű, egyébként nagyon hasznos weboldalról egy youth hostel-szerű szállás címét Lisszabonban. Ez a Parque das Nações közelében volt. Ugyan megszállni nem akartunk itt, de gondoltuk, hátha tudnak segíteni. A recepciós csaj nem nagyon akart segíteni nekünk, de végül egy lelkes srác kinyomtatott nekünk valami útinaplós blogon talált útitervet, amit valami amerikai csaj írt. Ezen összesen az egymást követő települések nevei voltak rajta (ahogy a csaj tervezett menni) és a köztük lévő távolság. Arra jó volt, hogy legalább tudtuk, hogy kb milyen településeket kéne érintenünk (bár, néha nem a település nevét, hanem valami egész mást jegyzett fel a csaj, gondolom nyelvi félreértések miatt). Illetve annyit tudtunk még meg, hogy valahonnan a tengerpartról kéne indulnunk, Észak felé.

Tehát röviden: arra ne nagyon apelláljunk, hogy Lisszabonban majd okosabbak leszünk az utat illetően. Klasszikus értelemben vett zarándokszállásra se számítsunk, úgyhogy mindenképp találjunk ki valami alternatív szállási megoldást, lehetőleg a Parque das Nações közelében.

Magáról a tényleges elindulásról. (Ezt elsősorban azok kedvéért, aki nem vették még meg az útikönyvet)

Első nyíl a katerdrálison

A katedrális oldalára ugyan fel van festve egy sárga nyíl (kb 10 centire a földtől), és azt utána egész sokáig lehet is követni a belvárosban, akkor sem javaslom, hogy a katedrálistól induljunk el a nagy útra. A városon való átbaktatás önmagában nem egy nagy élmény, és más zarándokok elbeszélései alapján egy idő után elég könnyű elveszíteni a nyilakat az úton. 

Szóval a legcélszerűbb elmetrózni a Moscavide állomásra, és egyenesen lesétálni a tengerpartra a Torre Vasco da Gama-hoz. Innen egyszerűen balra fordulva (az irgalmatlanul hosszú híd felé), a kialakított futó-bicikliző-sétáló úton haladva menjünk Észak felé, át a nagy híd alatt, tovább és tovább. Nyilakra egy darabig ne számítsunk, legalábbis mi nem találtunk egyet sem. Hosszas kóválygás után, végül egy futó segített nekünk megtalálni az utat, mert látta, hogy mennyire el vagyunk veszve. Ha nem találunk nyilat, akkor se izguljunk amíg a tenger/folyótorkolat a jobbunkon van, és el nem érünk egy merőlegesen befolyó folyóhoz/patakhoz, amin nem vezet át út. Itt mi már láttunk nyilakat. Fontos! Ne ijedjünk meg, ha kék (zöld/egyéb) nyilakkal találkozunk! Ezek az ugyanitt futó, már említett Fatima zarándokutat jelzik, de jó pár napig a két út teljesen azonos ösvényen halad. A többi zarándok nagy része ezt az utat fogja csinálni, elsősorban bringával (legalábbis mi főleg ilyenekkel találkoztunk).

Kövessük balra a betorkoló folyót, egészen addig amíg meg nem látunk egy ív-alakú hidat. Itt menjünk át a hídon (ne az ív alakún, mert azon nem lehet), és rögtön a híd végén forduljunk balra, a rendkívül szimpatikus patakparti kis ösvényre. 

Innentől már csak ezt az ösvényt kell követni, és nyilak is lesznek. A Torre Vasco da Gama-tól, kb 4 km idáig az út. 

Torre Vasco da Gama

Az ív-alakú híd

Elfordulás a patakparti útra

Szintén

Az útvonal az ív-alakú hídig a Torre Vasco da Gama-tól

További útleírást nem szeretnék írni, tényleg minden benne van a könyvben, megéri azt a párezer forintot (nem, nem vagyok John Brierley fizetett marketingese). 

Az előkészületek: felszerelés

Nem szeretnénk részletes felszereléslistát írni, ilyenből rengeteg elérhető szerte az interneten. 

Szintén nem szeretnénk reklámot csinálni különböző túrafelszerelés-gyártóknak, úgyhogy ettől is eltekintünk.

Néhány dolgot szeretnénk csak kiemelni, ami esetleg hasznos lehet azoknak, akik kicsit spórolósabban szeretnék megcsinálni az utat.

Először is a sátor.

Mivel a Lisszabontól Portóig tartó szakasz nem túl népszerű, zarándokot elég keveset látni, ezért szállások tekintetében elég gyér a felhozatal. Pontosabban szállás van sok, csak nem kifejezetten zarándokbarát árakon. Hivatalos zarándokszállást alig találni Portóig. De a szállásokról majd később.

Ha nem akarunk napi 15-20 Euró/fő áron megszállni különböző panziókban, jól jöhet egy sátor. A portugál emberek elég kedvesek, több helyen mondták, hogy nyugodtan bepróbálkozhatunk vidéken azzal, hogy megkérjük, hogy a kertben aludhassunk.

De persze ott a lehetőség, hogy erdőkben, útszéleken tábort verjünk, illetve campingeket is találunk az út mentén.

Portótól viszont feleslegessé válik a sátor, még a kevésbé népszerű Parti Úton is.

Úgyhogy ezek fényében érdemes mérlegelni a sátrat. Kiemelném, hogy szerencsére mi végül egyszer sem sátraztunk, úgyhogy konkrét tapasztalatokat nem tudok erről mondani. Arról is vegyesek az információim, hogy egyáltalán legális-e a vadkempingezés Portugáliában.

Polifoamot, vagy valamilyen más matrac-pótlékot viszont a sátortól függetlenül is érdemes magunkkal vinni, hiszen nem súly, de nagyon sokszor jól jöhet.

A másik, ami nekünk nagyon hasznosnak bizonyult az egy camping gázfőző és hozzá egy főzőedény.

Rengeteget tudunk spórolni azzal, ha magunknak főzzük a kaját, viszont Portóig csak kevés helyen van olyan konyha, amit használhat a zarándok. Sajnos nagy hátránya a főzőcuccnak, hogy igen komoly extra súly, akár 3-4 kiló pluszt is jelenthet (evőeszközök, bögrék, fűszerek, stb stb). Két emberre elosztva már nem olyan vészes, komoly bajunk nekünk sem volt vele. Szintén mindenki mérlegelje, hogy a kisebb súly vagy a kisebb útiköltség ér többet neki. 

A felszerelés másik hasznos eleme lehet egy akármilyen okostelefon. Tudom, hogy az El Camino nem arra való, hogy internetezzen meg facebookozzon az ember, nem is ezt próbáljuk reklámozni. De ettől függetlenül, mivel a Portugál Út nem túl népszerű, elég kevés információt tudunk gyűjteni és sokszor nagyon jól tud jönni, ha valahol találunk wifit és mondjuk szállást vagy térképet böngészünk a neten. Akár egy GPS is praktikus lehet, bár nekünk nem volt. 

Amit viszont mindenképp ajánlunk az valamelyik Camino útikönyv. Ezek közül is leginkább a John Brierley-félét. Ha valaki idegenkedik is a spiritualitástól (ami valóban bőven van a könyvben), akkor is nyugodtan vegye meg a könyvet, mert a gyakorlati része nagyon hasznos, a térképek pedig közel tökéletesek. Nagyon jók az útleírások, tényleg hasznos tájékozódási pontokat emel ki a könyv, és elég jól vannak felosztva az egyes napi távok is kisebb etapokra. Az út ugyan jól fel van festve és könnyen követhető, de amúgy semmilyen térkép nem áll rendelkezésre, amivel követni tudjuk, hogy hol járunk napközben. Arról nem is beszélve, hogy a helyiek nem nagyon beszélnek a portugálon kívül más nyelvet (najó, a spanyolt a legtöbben értik), szóval portugáltudás nélkül az útbaigazítás-kérése is szinte lehetetlen. A könyvben vannak szállások is, de ezeket kezeljük fenntartással, mert már tavaly sem bizonyult 100%-osan up-to-date-nek, bár többé-kevésbé megfelelt a valóságnak. Találkoztunk más útikönyvekkel is (nem tudom pontosan hogy ki volt a szerző/kiadó), de azok a (vak)térképek szempontjából gyakorlatilag használhatatlanok voltak (a leírás meg németül volt, ami szintén kevés segítséget nyújtott).
Ami hasznos lehet még, az egy nemzetközi egészségbiztosítási kártya. Ezt ingyen kiválthatjuk az OEP-től, és elvileg jogosultak leszünk a Portugáliában ingyenesen járó egészségügyi szolgáltatásokra. Ráadásul az itthoni kórházakban is elfogadják és standard plasztikkártya mérete miatt szerintem praktikusabb, mint a laminált TAJ-kártya. Akik még jogosultak rá, azoknak jól jöhet az utazási irodákban kiváltható nemzetközi diákigazolvány is (a legújabb, NER-es diákigazolványok már elve nemzetköziek, úgyhogy ha van ilyenünk, akkor ezzel nem kell foglalkozni külön).  Néhány helyen elfogadták, és bizonyos kedvezményeket igénybe lehetett vele venni (azért milliókat nem spóroltunk meg vele).

Túrafelszerelésekről nem szeretnénk különösebben írni, semmi extra nem kell a többi Caminohoz képest, ezt pedig kismillió oldalon leírják/leírták már, különböző nyelveken.